Erdély, ahová a madár is jár
Amikor gépünk leszállt Marosvásárhelyen leginkább román rendszámú autókkal találkoztunk, igazából nem meglepő, mert már nem Magyarországon voltunk. Ahogy haladtunk Csíkszereda felé egyre több település neve már nem csak románul, hanem magyarul ki volt írva. A későbbiekben ezt teljesen felváltotta a magyarul írt településtáblák. Ekkor még nem sejtettem, hogy a következő napokban román szót szinte nem is fogunk hallani.
Hargita
Az ott töltött egy hét nagy részében Hargitán, egy kis faházban szálltunk meg. Barátnőm szüleinél töltöttük az éjszakákat. A csendes település minden házánál magyar és székely zászló lobog, mindenki magyarul beszél. A szeretetteljes vendéglátás és az igazi erdélyi ízek egy különleges világba kalauzolt bennünket.
Az itt élő emberek rendkívüli módon kötődnek egymáshoz és a természethez. Mikroközösség szinten működik a cserekereskedelem. Fontos az összetartozás, az egymás segítése. Számomra szokatlan gyógynövények használata, az ő életükben mindennapos, hogy fűben fában orvosság van.
Magyar népmesék világa
Legtöbbször úgy éreztem magam, mintha a magyar népmesék megelevenedne körülöttem. Hegyek között kis faház, a kert végében patak csobog, mezei virágok tarkítják a kertet. A kocsmárosné pityókás cipót süt, melyet reggel madárcsicsergés kíséretében ehetünk az elmaradhatatlan fürjtojás mellé.
A kikapcsolódásban abszolút segít, hogy térerő nulla, mobilnet zéró a környéken. Nagyon kreatívak a vendéglátóhelyek elnevezésében a helyiek, mint például az Asszony bosszantó csárda vagy a Banyaáztató. Előbbi története prózaian egyszerű. Régen, amikor a pásztorok erre jártak, nagyon sokszor betértek ebbe a csárdába. Késő estére járt már, de akkor sem értek haza. Ezért az asszonyok kénytelenek voltak lejönni a hegyről értük. Emiatt gyakran bosszankodtak, hogy már megint a csárdában ragadtak a férjeik.
Hagymás-hegység
A hegyi friss levegőn nagyon könnyen és sokáig lehet aludni, így viszonylag kipihenten indultunk neki első nagy túránkra a Keleti-Kárpátokban elhelyezkedő Nagy-Hagymásra. Mivel éppen fakivágás a túraútvonal bejáratánál, többször neki kellett indulnunk a csúcstámadásnak.
2021 nyarán Románia több területének, így Hargitában is egyre több medve felbukkanásáról érkezett hír, így nem volt meglepő, hogy ahol leparkoltunk medve veszélyre felhívó tábla volt. Részletesen leírta, hogy mit kell tennünk akkor, ha ez a nagyvad kerül a közelünkben. Szerencsére nem jött, legalábbis nem tudunk róla.
Felfelé haladva a hegyen a táj csodálatos, mintha az Alpokban járnánk. Először legelőkkel, majd fenyvesekkel tarkított úton haladtunk az Egyes-kő irányába. Román nyelvről lefordítva magányos kőnek nevezik a hegy tetején lévő meredek sziklát. Via ferrata felszerelés nélkül is meglehet mászni, de tériszony esetén nem javallott.
A meredek nagyjából 14 km-es túrát Csíkszeredán pihentünk ki. Itt az utcanevek helységnevek, reklámok mind-mind magyar nyelven voltak, emiatt nem éreztem úgy, mintha külföldön lennék, inkább mintha hazatérnék. Úgy gondolom, Erdélyhez fel kell nőni. Minden magyar embernek legalább életében egyszer el kell látogatni erre a földre. A székely emberek, a magyarságtudat, az összetartozás példaértékű. A táj már csak ráadás ehhez a varázslatos világhoz.
