Indulás Khao Sokba

Bangkok forgatagát magunk mögött hagyva Phuketen szálltunk le a repülőről és útnak indultunk kisbuszokkal a nemzeti parkba. 

Először elefántokkal találkoztunk a számukra kialakított védett helyen. Korábban munkára voltak fogva, de itt barátságosabb környezetben találkozhattak az emberekkel. Békés óriások, hálásan fogadták a törődést. Bár óriás nem vagyok, de éreztem, hogy van valami hasonlóság a történetünkben. Éreztük már magunkat szorult helyzetben, de a sorsunk végül jobbra fordult, legalább is ebben bízok.

A következő két éjszakát lombházakban töltöttünk. Szűk, lebegő stégeken jutottunk el a fák lombkoronájában kialakított házakhoz. Az éjszakai túra után több állattal találkoztunk a fürdőszobában, mint a séta alatt. De aki erdőben alszik, számítson a vendégekre, akárhány lábuk is van.

Reggel dzsungeltúrára indultunk, bíztunk abban, hogy nagyobb szerencsével járunk a helyi élővilág megfigyelésében. Délutánra már feltűntek a majmok, úgyhogy elégedetten ment vissza mindenki a szállásra.

Cheow Lan Lake

Hajóra ültünk. A tó színe akár a tengeré, a kiemelkedő, ikonikus sziklák között haladva egész valószerűtlen látvány terül elénk. Elérzékenyültem… Korábban ilyet Marokkóban, a Merzougánál kezdődő sivatag látványától volt, az még az első utam volt, ott nagyjából bármin el tudtam volna sírni magam. De ez, leírhatatlan. Éreztem, megérkeztem lelkileg is. Ahogy eszembe jut ez a kép, még mindig kiráz a hideg. 

Hosszú és izgalmas nap után kikötöttünk a vízen úszó bungalowknál, ahol aznap este aludtunk.

Éjszakai szafarira indultunk, vadon élő elefántokat kutattunk csónakokról. Elmondták, hogy valószínűleg csak a fák mozgását fogjuk látni, nagy szerencse kell ahhoz, hogy lássuk kijönni őket az erdőből. És megtörtént, egy fiatal bika jött le a tóhoz inni. Nagyon hálás vagyok, hogy ott lehettem abban a pillanatban, azon a helyen.

Béke

Visszaérkezés után kiültem a tó parti stégre és csak néztem a vizet, a sziklákat, az éjszaka fényeit. Eltűntek a gondolataim, a múltam, a jelenem. Az érzést nehéz leírni, talán a nyugalom, a tisztaság, ami legjobban jellemzi.

A békét, amit nem igazán kerestem, de annál inkább vágytam rá, megtaláltam a tó partján.

Másnap, amikor újra hajóra szálltunk igyekeztem minél többet befogadni a látványból, elraktározni mélyen a lelkembe. Még volt idő, hogy az elmém is kapjon ajándékot ettől az elképesztő helytől. 

A túravezetővel  egy beszélgetés alkalmával teljesen váratlanul jött fel egy olyan téma, amin már rég gondolkodtam, sőt az elmúlt egy évemet ez töltötte ki. Hosszabb utazás, költözés, élet külföldön és az írás. Megkaptam a válaszokat. Emiatt érzem úgy, hogy nekem akkor és ott helyem volt. Egészen távolra kellett utaznom, hogy végre letisztuljanak a terveim és céljaim. 

Újrakezdés

Jelenleg úgy érzem ez az út elhozta számomra a felismerést, elfogadást, megbocsátást és a békét. Őszintén remélem sokáig így lesz. Ha bármi zavaró, vagy bosszantó dolog érne, visszaemlékszem a tavon megéltekre, csendre és gondolatok nélküli létre.