Természet

  • Kaland,  Természet

    A lélek utazása 2. rész

    Indulás Khao Sokba Bangkok forgatagát magunk mögött hagyva Phuketen szálltunk le a repülőről és útnak indultunk kisbuszokkal a nemzeti parkba.  Először elefántokkal találkoztunk a számukra kialakított védett helyen. Korábban munkára voltak fogva, de itt barátságosabb környezetben találkozhattak az emberekkel. Békés…

  • Fotók,  Kaland,  Természet

    Beszéljenek a képek – Sivatagok

    Korábban én sem gondoltam volna, hogy ennyire izgalmas lehet a sivatag. Az első találkozásunk óta lenyűgöz. 2018-ban Marokkóban, 2021-ben pedig Jordániában érezhettem azt a végtelen békét, amit ezek a homokkal és sziklákkal tarkított természeti csodák adhatnak. Marokkóban Merzouga melletti Erg…

  • Fotók,  Kaland,  Természet

    Erdély, ahová a madár is jár

    Amikor gépünk leszállt Marosvásárhelyen leginkább román rendszámú autókkal találkoztunk, igazából nem meglepő, mert már nem Magyarországon voltunk. Ahogy haladtunk Csíkszereda felé egyre több település neve már nem csak románul, hanem magyarul ki volt írva. A későbbiekben ezt teljesen felváltotta a…

  • Fotók,  Hazai,  Természet

    Évzáró túra a Bükkben

    Nem kell a szomszédba menni egy izmosabb túráért, ugyanis elég csak a Bükki Nemzeti Parkig eljutni. Évzárásra, az elmúlt esztendő átgondolására nem is lehetne jobb választás. 2020 Mint valószínűleg mindenki életében a 2020-as év merőben új szituációkat teremtett. Szerencsésnek érzem…

  • Fotók,  Hazai,  Természet

    Őrség, vissza a gyökerekhez

    Bár az Őrséghez nagyon közel élek, idén októberben jártam ott először. Ezúttal sem olvastam utána mivel találkozhatunk, érjen minden a meglepetés erejével, jó az úgy.   Őriszentpéter Első megálló az őriszentpéteri termelői piac volt. A hűvös, kissé esőre forduló idő…

  • Hazai,  Természet

    Élmények a közelben – Gyenesdiás

    A 2020-as nyár itthon, belföldön telt el. Szerencsés helyzetnek érzem, hogy a Balaton csupán fél óra autóútra van tőlem, így bármikor leugorhatok tóparti sétára, vagy egy jó lángosra. A korábbi években nem használtam ki ezt az előnyt, többnyire külföldön töltöttem…

  • Fotók,  Kaland,  Természet

    Ezerarcú Bali

    Ahogy a repülőgépünk landolt érezni lehetett, hogy egy egészen különleges helyre érkeztünk. A reptér egészen más volt, mint eddig bárhol, színes, rengeteg virággal, zölddel és illattal teli. Már az első lépések elvarázsoltak. Megérkeztünk a paradicsomba. Kissé szkeptikus voltam ezzel a…

  • Természet

    Kuba – Viñales-völgy

    Kubai utam legkülönlegesebb része Viñales-völgy volt, ami  1999 óta UNESCO Világörökség része. Képeken már utána néztem a térségnek, de élőben a látvány bőven felülmúlta. Utunk során az autópályán haladva végig cukornád ültetvényeket láttunk, ami elég egyhangú. De ahogy közeledtünk a…

  • Kaland,  Természet

    Megérint a természet – Dzsungeltúra, Szumátra

    Indonéz utam előtt sokat gondolkodtam be merjem-e vállalni. Amitől legjobban tartottam az a szumátrai dzsungel túra volt. De „challenge accepted” hozzáállással természetesen elindultam. A medani reptérről 5 órányi autóutat követően megérkeztünk a dzsungel szélén található Bukit Lawangba. A kis települést…