Kolumbia – szélsőségek országa 1. rész

Nagyon sokat gondolkodtam ennek a bejegyzésnek a megírásában. Három hete érkeztem vissza a körútról, amin érintettük a fővárost Bogotát, Salentot (személyes kedvenc), Medellínt és Cartagenat. Korábbi országokhoz képest jóval felkavaróbb volt ez az utazás.

Elvárások nélkül indultam el, ahogy máskor is. A túraleírást elolvastam, de más platformon nem néztem utána. Itthon mindenki mondta, hogy milyen veszélyes, meg hogy merek elmenni, amire én, ezek csak sztereotípiák. Lássuk, a valóságban hogy is volt ez az én szemszögemből.

Bogotá – A kolumbiai főváros, ami meglep

Kolumbia fővárosa, Bogotá, nem tartozik a klasszikus dél-amerikai turistacélpontok közé, mégis rengeteg izgalmat és különlegességet tartogat.

A város 2600 méterrel a tengerszint felett fekszik, az Andok hegyei között, és egyszerre modern nagyváros és kulturális központ, tele történelmi emlékekkel, vibráló művészettel és lenyűgöző természeti környezettel.

Az abszolút favorit a Monserrate volt, ahonnan az egész várost beláttuk, mind a fejlett, mind a kevésbé barátságos részeket. Ez már előre jelezte, hogy két arca van az országnak, nagymértékű társadalmi különbségekkel, lehetőségekkel.

A közbiztonság megkérdőjelezhető, vagyis inkább nem hagy kérdőjelet maga után, ha már pár órája a városban vagy és ahogy én is, elvárások nélkül utazol. Rendkívül fárasztó volt figyelni ki áll mellettem, mögöttem, folyamatosan ébernek lenni.

Nekem a gasztro vonal teljesen bejött, szintén a szélsőségek mentén mozgott.

Érdemes mindent kipróbálni, hangya, mambee, halas tortilla, nagyot nem lehet tévedni.

Salento, kolumbiai Svájc

Bogotából előbb Pereiraba repültünk, majd onnan kisbusszal Salento mesébe illő városkájába. Ez a személyes kedvenc desztinációm volt az út során. Salento Kolumbia egyik legbájosabb kisvárosa, a kávévidék szívében, Quindío régióban, a Középső-Andok zöldellő dombjai között.

Éjjel nappal biztonságos, hangulatos színes házakkal van tele. Az emberek vidámak, néha kicsit bolondosak, szabadok. Jellemzően hazai turistákkal találkoztunk. A salsa minden este szól, az éttermek tele, nem véletlenül.

A helyi pisztráng szuper és megismerkedtünk az arepával (kukoricalepény, mint itthon a rizs pufi), ami végig kisért minket az egész országon keresztül.

Cocora-völgy – A világ legmagasabb pálmái

Salento legfőbb látnivalója a közeli Cocora-völgy, ahol a világ legmagasabb viaszpálmái (palma de cera) nőnek – néhány több mint 60 méteresre is megnő! Ez a vidék a természet szerelmeseinek paradicsoma.

Egy egész napos túrán vettem részt., ahova egy dzsip (a híres „Willy”) hátuljába kapaszkodva utaztam. Onnan volt csak komoly a kilátás. Első körben lovakra ültünk, majd bevetettük magunkat az erdőbe, csúszós köveken, zuhogó patakokon átkelve.

Párszor már ültem lovon, de eddig ez volt a legizgalmasabb. Óriási bizalmat szavaztam a lovamnak, illetve a guidejainknak, hogy nagy baj nem lehet.

Ezután gyalog bejártuk a völgyet, függőhidakon keltünk át. A magas pálmák és a sűrű erdő titokzatos hangulatot keltet. Meglátogattuk a közeli kolibri farmot is, ahol cukornád teát ittunk, sajttal. Igen sajttal, nem elírás.

Buenos Aires, Quindío – Kávéültetvénytúra

Ezután következett Buenos Aires (nem, nem az argentin!), egy helyi kávéültetvény. Itt a kávé nem csak reggeli ital, hanem tradíció, munka, büszkeség.

Egy kis családi ültetvényre látogattunk, ahol végig vezettek a kávétermesztés folyamatán. A magtól a gőzölgő csészéig. Rengeteg idő, kitartás, szeretet kell, mire az asztalra kerül ez az ikonikus ital. A betakarításban mi is segítettünk, természetesen csak a legszebb, legpirosabb bogyók kerülhettek a kosárba.

Nagyjából eddig tartott a tündérmese, majd következett a melós rész, inkább lelkileg, mint fizikailag. Irány Medellín, mélységek és magasságok, veszteség és újrakezdés egy helyen.

Folytatás a 2. részben.