Rólam

Sok időbe és erőfeszítésbe kerülhet az utunk megtalálása, magunk felfedezése. Már rengeteg segítséget kaphatunk. Könyvek, coachok, tanfolyamok, mind-mind a segítségünkre sietnek. No de meddig? Kitarthat-e hosszan, vagy mint vizsgaidőszakban arra a másfél órányi éles helyzetre redukálódik a megszerzett tudás? Bár lehet, csak nálam ideiglenes a hatás. A tettek, élmények, történések mindig mélyebb nyomott tudnak hagyni, főleg ha azok a komfortzónánkon kívül esnek.

A fejlődésünk érdekében meg kell lépnünk egy-egy ilyen zónán kívüli túrát. Leléphetünk a szürke mindennapokból, elszökhetünk kellemetlen emberi viszonyokból, helyzetekből. Érdemes mindez? Nem gyengeség? Érdemes bizony, a gyengeség pedig az lenne, ha félnénk a változástól és nem mernénk bevállalni meredek helyzeteket.

Ezért úgy döntöttem megszököm és belevágok olyan kalandokba, amiről sok-sok évig csak álmodhattam, sőt van, amiről még azt sem tudtam, hogy létezik.

Először egy kisebb távolságot vállaltam be, egyedül. Itt inkább a hangsúly azon volt, hogy magam legyek, kipróbáljam, hogy boldogulok a távolban önállóan, mindenféle segítség nélkül, bírom-e a magam társaságát.  500 km autózást követően érkeztem az Adriára. A vezetés kellőképpen kikapcsolt, 5 napig pedig egész jól elvoltam, de aztán rájöttem, nekem szükségem van emberi kontaktokra. Első felismerés: jó, ha elvonul az ember, de mégiscsak társas lény. Így hazautaztam és eldöntöttem, hogy egyedül többé nem utazom, az élmények úgy jobbak, ha van kivel megosztanom.

Ezután hirtelen felindulásból jelentkeztem egy marokkói kalandtúrára teljesen ismeretlen emberekkel. Nemcsak az első Európán kívüli utam volt, hanem az első repülőutam, az első sivatagi sátrazásom, az első sziklamászásom és rengeteg első „komfortzóna mentes” szárnypróbálgatásom is egyben. Második felismerés: miért nem indultam meg már korábban világot látni? És itt lettem szerelmes a kalandokba, az új és ismeretlen helyekbe, az utazásba. Fantasztikus embereket, útitársakat ismertem meg. Mára már bátran mondhatom, hogy barátokat szereztem, megváltozott az életem, az, ahogy a világot látom.

Ezt követően kis lazításként jött Spanyolország és Görögország. Majd a nagy kaland, Malajzia és Indonézia.

Ázsia ezen részei olyan különleges élményeket tartogattak, amit máig emésztenem kell. Két napos dzsungel túra orángutánok és varánuszok társaságában, a jávai és karimuni emberek, álomszerű szigetek, korallok, Bali csodálatos kultúrája mind-mind megismételhetetlen. Valószínűleg ezek a helyek néhány év múlva már nem lesznek olyanok, mint most, elturistásodnak, valamint megváltoznak a, földrengések, vulkánkitörések miatt. Itt jött a harmadik felismerés: minden folyamatosan változik, ezért ne ragaszkodjunk semmihez.

Így történt, hogy megszöktem és hazataláltam. Egy év alatt három kontinensen jártam. Egy percig sem bánom, hogy bátor voltam.  A világ csodálatos, hatalmas, meghökkentő, magával ragadó. Az utazás – számomra – a legjobb tanítómester. Rádöbbent, hogy az, ami számomra problémát jelentett csak egy apró, sőt talán jelentéktelen és átmeneti része az életemnek. 

Mi volt a legnagyobb tanulság ez idő alatt? El kell indulni, minden csak ezen múlik.