Évzáró túra a Bükkben
Nem kell a szomszédba menni egy izmosabb túráért, ugyanis elég csak a Bükki Nemzeti Parkig eljutni. Évzárásra, az elmúlt esztendő átgondolására nem is lehetne jobb választás.
2020
Mint valószínűleg mindenki életében a 2020-as év merőben új szituációkat teremtett. Szerencsésnek érzem magam, hogy március végéig két nagyobb utat, Kubát és Portugáliát magam mögött tudhatom. Jobban fájna ez az esztendő nélkülük.
Az alkalmazkodó képességére most mindenkinek szüksége volt. Nem azt mondom, hogy a rosszban most meg kellett látni a jót, ez ebben az esetben közhelyes. A helyzet rákényszerített arra a felismerésre, hogy képesek vagyunk felfedezni önmagunk belső világát. A kitartást, hogy meg tudunk küzdeni a magánnyal, a bezártsággal.
Kitartás és elengedés
A 2020-as év a kitartásról és elengedésről szólt számomra. Bármennyire is hiányzott az utazás, türelmesnek kellett lennem. Belegondolva a bükki túrába, mindkettő lényeges elemét alkotta annak, hogy sikerült teljesítenem.
Alapvetően, ha neki indulok a nagyvilágnak a helyi emberekre, kultúrára, természeti környezetre vagyok kíváncsi. Ebben az esetben utóbbira szűkült, mivel bár lakóhelyemtől 400 km-re utaztam, mégis itthon voltam.
A kihívás
Az új kihívás most a túra volt, számomra nagy szintemelkedéssel, felfedezvén a kirándulás és a túra közötti különbséget, de hát mit nekem a 17 kilométer, ami végül az odavezető sétákkal együtt 22 lett.
A szenvedésem részleteibe nem mennék bele, belátván, hogy ehhez komolyabb felkészülésre lenne szükség. Büszkeséggel töltött el, hogy helyt tudtam állni egy ilyen terepen, kitartásomért cserébe, pedig gyönyörű, napsütéses őszi látvány volt a jutalmam.
Elengedés
Az ősz vége az elengedés időszaka. A természet arany- és bronzszínekkel méltóságteljesen búcsúzik. Bármilyen is volt ez az év, elmúlik minden örömével és nehézségével. Az élet örök körforgása ellen nem tehetünk semmit az elfogadáson kívül és ez így van rendjén.
