A szabadság színe Cartagena utcáin – Gondolatok és történetek Kolumbiából
Kolumbiai utunk utolsó állomása Cartagena. A korábbi helyek teljes ellentété, itt már egymás hegyén-hátán turisták, kolumbiai kevés, legalábbi ahhoz képest, amit az ország többi részén tapasztaltam.
Arany, rabszolgák és kalózok
A város hivatalosan Cartagena de Indias, a spanyol Cartagena után kapta nevét) története, történelme olyan sokszínű, mint maga a város napjainkban.
A 16–17. században Cartagena a spanyol birodalom egyik legfontosabb kikötőjévé vált. Itt haladt át a Dél-Amerikából Európába tartó arany és ezüst. Kalózok, fosztogatók és rivális európai hatalmak (angolok, franciák) többször is megtámadták. A védelem érdekében építették meg a San Felipe de Barajas erődöt, mely a mai napig a város jelképe.
Turistaként is érdemes ezt a védvonalat figyelembe venni, esti sétához javasolt az erőd falai mögött maradni.
A szabadság ára
A 18–19. században Cartagena kulcsszerepet játszott Kolumbia függetlenségi harcában.
1821-ben Simón Bolívar csapatai felszabadították a várost, és Cartagena elnyerte méltó helyét a szabadság hőseinek sorában. A város főterén található Bolívar kivont karddal áll, mely Kolumbiában azt jelzi az ő érdeme a város autonómiájának kivívása.
Aki érzékeny az őt körülvevő létre, történelemre, a hely „szellemére”, az érzelmek egész kavalkádját élheti át, a boldogságot, szabadságot, de ugyanakkor a fájdalmat és veszteséget is.
Mindezek nem jók, nem rosszak, hanem az élet természete, melyek egymás nélkül értelmezhetetlenek.
Cartagena – egy város, ahol először nem kellett jól lennem
Nem tudom pontosan, mikor fáradtam el. Talán nem is egy pillanat volt, inkább sok apró nap egymás után, amikor már csak csináltam, amit kellett. Nem volt rossz, csak élettelen. Automatikus.
Kolumbia nem volt terv, inkább megérzés. Sok kisebb, nagyobb esemény és véletlen vezetett erre az útra. Vígaszt kerestem az elmúlt év veszteségeire.
Cartagena nem akar veled semmit. Nem kérdezi, ki vagy. Nem várja el, hogy tudd a választ arra, miért jöttél. A hőség, a színek, a zaj arra kényszerít, hogy jelen legyél.
A sziget, ahol elég vagyok
A tengerparton ültem egy kis szigeten, és először éreztem azt, hogy nem kell jól lennem ahhoz, hogy élvezhessem a pillanatot. Nem kellett boldognak lennem. Nem kellett „megtalálnom önmagam”. Elég volt, hogy ott voltam.
Akkor valami bennem elmozdult. Egy részem megtapasztalta, milyen az, amikor nem kell semmit bizonyítani.
Végezetül…
Van, amikor nem azért utazunk, hogy lássunk, hanem hogy végre ne kelljen csinálnunk semmit. Cartagena nem megoldott bennem dolgokat, csak megmutatta, hogy nem kell mindig jól lennem ahhoz, hogy élhessek.