Food,  Gasztro

Francesinha – Porto büszkesége

Egy ország megismeréséhez a helyi finomságok tudnak közelebb vinni. Ezt mindig szem előtt tartom, bármit megkóstolok, amire azt mondják helyi jellegzetesség. Általában így is indítom a rendelést étteremben, piacon. Jobbára egy nyelvet beszélünk, ha mégsem, bízva a legjobbakban, a vendéglátóra hagyom a választást. Rossz eddig nem sült ki belőle, maximum egyszer kóstolós kaland.

Portugál utunk negyedik napján érkeztünk Portoba. Óceán parti országból kiindulva halas fogásokra készültem. Ám ekkor ért a meglepetés, egy ismeretlen gasztrokaland tengeri herkentyűk nélkül. Bemutatták Francesinhát.

A portóiak nagyon büszkék erre a szendvicsükre, mert bizony a rengeteg paradicsomszósz alatt két szelet toast kenyér rejtőzik. Húsból sincs hiány, marha steak, kolbász és sonka a közepén, mindezt összesütik, majd a tetejére sajt és egy tükörtojás kerül. Ha pedig ez nem lenne elég, egy nagy adag hasábburgonyát is adnak mellé, állítólag így az autentikus.


Fantasztikus étel. Először egy frekventált helyen lévő étteremben próbáltam, másnap egy „kockás terítős” kifőzdében, utóbbinál a kolbászt már felváltotta a virsli, de a maga nemében mindkettő megálja a helyét.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük