Nápoly először, de nem utoljára

Nápoly már régi célpont volt azon a bizonyos listán. Eddig Olaszország északi részén voltam két alkalommal, Triesztben, illetve Monfalconéban, de úgy hallottam délen egészen más a vibe.

Amiért elindultunk

6 napot terveztem kimaxolni, de azért a városnézés, túra, kirándulások mellett a dolce vita és a kikapcsolódás is rajta volt a menün. Szerencsére Nápoly elég közel van, így ami kimaradt bármikor pótólható, de már a város hangulata miatt is érdemes meglátogatni.

A szállás kiválasztásánál két szempont volt fontos. 1. Autentikus helyen legyen, a történelmi belvárosban, ahonnan gyalog is könnyen elérhetőek a látnivalók, programok. 2. Biztonságos közelségben a központi pályaudvarhoz. Mivel nincs túl jó híre a környéknek, az apartmant semmi esetre se foglaltam volna ott, de sok volt a városon kívüli program, így a 15 perces sétát már kielégítő távolságnak éreztem.

Megérkezés

Délután fél kettőkor szállt le a gépünk, az Alibusszal nagyjából negyed óra alatt a Garibaldin (főpályaudvar melletti tér) voltunk. Onnan tovább lehet menni Amalfi-partra, ha esetleg valaki ott száll meg, de mivel központi hely közlekedés szempontjából (busz, metró, vonat) igazából ideális leszálló.

A bázis

Első blikkre nem volt túl bizalomgerjesztő a helyszín, de a telefon elvezetett a tökéletes szállásunkig. Kávé, cornetto egyéb finomságok vártak. A belváros olyan kis utcájában voltunk, ahol jobbára olaszok laktak. A járdától egy lépcsőfok választotta el a nappalit. Egy légtérben volt konyha, háló, nappali, kis galériával.

Ahogy az utcánkon végig mentünk, mindig azt lestem ajtón, ablakon keresztül, hogy ezt a parányi életteret ki hogy oldotta meg lakhatóan. Az emberi kreativitás ismét bizonyította, hogy abszolút lehetséges.

Ráhangolódás

A közeli sétáló utcán, a Via dei Tribunalin mindennap végig sétáltunk. Ez egy elég hosszú utca, sok kis letérővel, elég forgalmas és legalább napi 3 lánybúcsúba futottunk bele napszaktól függetlenül. Reggeli, ebéd, vacsora bármit, bármikor. Olasz konyhában errefelé nem csalódtunk.

Már első délután lesétáltunk a kikötőbe, ami nagyjából 40 percre volt. Apró szűk utcáktól kezdve a négy sávos forgalmon keresztül impozáns épületek mellett haladtunk el. A tengerpartról beláttuk az egész öblöt és a Vezúv tekintélyt parancsoló csúcsát, aminek meghódítására készültünk.

Az első kötelező

Aztán elérkezett a pont, hogy megéheztünk és mi más jöhetett, mint a várva várt pizza. Nos nehéz szavakat találni, nekem konkrétan könnybe lábadt a szemem az ottani margaritától, nem beszélve a legújabb trend szerinti ricotta, mortadella, pisztácia házasításon. Kötelező mindkettő.

Az első napi pizza felülmúlhatatlannak bizonyult, de hogy teljes legyen a pizza próba, nem hagyhattuk ki da Michele-t (Ízek, imák, szerelmek nápolyi főszereplője).

A kígyózó sorok teljesen indokoltak. A pizzát már az otthon kényelmében ettük meg, tőlünk nagyjából 7 perc sétára volt és az egész napos séta után jobban húzott a kanapé, mint a tömeg. Perfetto volt így is.