Kaland

  • Kaland

    Élettel teli sivatag – Erg Chebbi, Marokkó

    Első nagy utazásom célpontja Marokkó volt 2018-ban. Első Európán kívüli élmény, első repülő út és első szabad ég alatti sátorozás, de egyikből sem a legutolsó. A leginkább komfortzóna feszegető programnak a sivatagi táborozás ígérkezett. Nem gondoltam volna, hogy a sivatag…

  • Kaland

    Monumentális szent helyek -Borobudur és Prambanan

    Indonéz utam során rengeteg vallási helyet látogattam meg. Mind Jáván, mind Balin európai szemnek újdonság lehet a templomok megjelenése. Míg nálunk a szakrális helyek „házak”, addig ezeken a szigeteken „kertek”. Jáva két legnagyobb templomegyüttese, Borobudur és Prambanan, viszonylag közel helyezkedik…

  • Kaland

    A helyiek szemével látni

    Sokan kérdezték már tőlem, hogyan viselem el a „nyomort”, amit utazásaim során látok. Az igazgat megvallva, sosem éreztem így, nem is tudnám használni ezt a szót, azokra a helyekre, élethelyzetekre, amiket eddig láttam, és még hány ország visszavan… Marokkó, Indonéziában…

  • Kaland

    Mindaz mit Havanna adhat

    Amikor először utazok úgy egy városba, hogy nem én szervezem a programot, általában csak képeket nézegetek róla, hiszen a fontos infókat helyben úgy is megkapom. Leginkább ez tud nyitottá tenni az új befogadására. Ez Havanna és egész Kuba viszonylatában kiemelkedően…

  • Kaland

    Egy család vagyunk – Tinghir, Marokkó

    Marokkó számomra időutazás volt. Az épületek, foglalkozások, a tradíciók erősen kötődnek ahhoz, amit mi a múltat jelentő életformával azonosítunk. Az ország őslakosai, a berberek nomád életet élnek ma is. Távol a nagyvárosoktól érthetjük meg igazán ezt a szabad népet. Vidéken…

  • Kaland,  Természet

    Megérint a természet – Dzsungeltúra, Szumátra

    Indonéz utam előtt sokat gondolkodtam be merjem-e vállalni. Amitől legjobban tartottam az a szumátrai dzsungel túra volt. De „challenge accepted” hozzáállással természetesen elindultam. A medani reptérről 5 órányi autóutat követően megérkeztünk a dzsungel szélén található Bukit Lawangba. A kis települést…